Oktatói mobilitás

Erasmus+

Iskolánk 2017-ben Szakmódszertani megújulás a 120 éves Svetitsben – áttérés a 21. századi készségek átadására címmel pályázott az Erasmus+ KA1 programban, közoktatásban dolgozók oktatási mobilitására. Sikeres pályázatunk révén négy kollégánk, Dénesiné Zabó Judit, Ivanics Andrea, Kepics Ilona és Tóth Anna fog utazni, hogy az élethosszig tartó tanulás jegyében (LLL) új ismeretekre tegyenek szert, és keressék a lehetőségeket új iskolai kapcsolatok létesítésére. 

Pályázatunk rövid összefoglalása magyar és angol nyelven:

A Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 120 éve működő intézmény. Intézményünk erősségének érezzük a nyelv- és informatikaoktatást, a kultúra közvetítését és a környezetvédelem alapelveinek átadását.

Szeretnénk, ha pedagógiánk továbbra is hű maradhatna a fenntartó (Boldogasszony Iskolanővérek) alapítójának Gerhardinger Mária Teréziának szellemiségéhez, aki korának (19. század közepe) oktatási trendjeit messze meghaladó nevelést vezetett be iskoláiban (lányok oktatása, órarend bevezetése, tornaterem kialakítása). Így szembesülve a 21. század kihívásaival szeretnénk iskolánk pedagógiai munkáját megújítani és modernebb oktatási módszereket beépíteni mindennapjainkba. Elsősorban az IKT eszközökkel támogatott projektpedagógiát érezzük erre megfelelőnek. Erre való törekvésünk tárgyi feltételeit megteremtettük: iskolánkat felszereltük a megfelelő eszközökkel (interaktív tábla, wifi hálózat, tanulói netbookok). A változatos témákban rendszeresen szervezett témaheteink és projektheteink (Reneszánsz hét, Zöld hét, Felelősség hete, A magyar kultúra hete, stb.) során gyakorlati tapasztalatokra tettünk szert a rendhagyó oktatási/nevelési módszerekben. Ezen a vonalon továbblépve szeretnénk az idegennyelv-oktatást is bevonni a projektekbe. Régi vágyunk, hogy bővítve iskolánk eddigi nemzetközi kapcsolatait (német és lengyel testvériskolákkal), újabb partnerekre találjunk, akik szívesen részt vennének egy nemzetközi környezetvédelmi projekt kivitelezésében. Ennek hatékony formája egy eTwinning projekt lenne.

Jelen mobilitási pályázatunk az előkészítése a nemzetközi eTwinning projektnek. Úgy gondoljuk, hogy ennek a hatékony kivitelezéséhez tanárainknak két kiemelt területen szükséges fejlődniük: nem nyelvszakos kollégák idegen nyelven való kommunikációjának fejlesztése illetve az IKT-eszközök tanítási gyakorlatba való hatékony beépítésének elsajátítása. Előbbi esetében a tervezett eTwinning projekt témája miatt elsősorban természettudományt tanító kollégákat vontunk be a mobilitási projektbe, két lelkes, matematikát és kémiát tanító kollégánk vállalkozott nyelvtudásának fejlesztésére. Két másik kollégánk innovatív módszereket fog a mobilitási projekt során elsajátítani. Nagyon fontosnak érezzük, hogy a külföldi továbbképzések során potenciális együttműködő partnerek iránt is kutassanak munkatársaink.

A mobilitási projekt előkészítési fázisában a vezetőséggel egyeztetve megfogalmaztuk iskolánk szükségleteit, a mobilitási projekt közvetlen céljait (eTwinning projekt előkészítése; kollégák nyelvtudásának fejlesztése, IKT eszközök módszertanának elsajátítása). A tanártársak bevonását követően, a projektbe bevont négy kollégánkkal részletes tervet dolgoztunk ki a mobilitás lebonyolítására és közép- és hosszú távú tervet dolgoztunk ki a mobilitási projekt eredményeinek hasznosításáról. Középtávú célként megfogalmaztuk a diákok mobilitásának szükségességét, idegennyelvi kommunikációjuk fejlesztése érdekében és más kultúrák megismerése miatt is. Így néhány éven belül, a tanári mobilitási tapasztalatok alapján, szeretnénk egy Erasmus KA2 pályázatot is elkészíteni, és az eTwinning projekt lezárásaként diákjainkkal látogatást tenni partnereinknél. Azt gondoljuk, hogy ehhez is szükséges jelen mobilitási pályázatban a kollégák idegennyelv tudásának fejlesztése. Hosszabb távú célként szeretnénk egy finn kapcsolatot is kialakítani, s a későbbiekben meglátogatni őket, hogy tanulmányozhassunk az igen eredményesnek számító finn oktatási modellt. A finnek nemzetközi felmérések alapján igen eredményesek idegennyelv oktatásban és projektalapú oktatásban is (már integráltan oktatják a tantárgyakat). Így azt látjuk, hogy iskolánk pedagógiájának megújításához fontos tapasztalat lehet tanulmányozni egy finn iskolát.

A mobilitási projekt eredményeként azt várjuk, hogy kollégáink bátrabban mernek majd idegen nyelven kommunikálni, illetve képessé válnak nyelvtudásukat egy nemzetközi projektben is kamatoztatni. Tanóráikon korszerűbb módszereket fognak használni, az IKT eszközöket szélesebb körben és hatékonyabban építik be tanóráikba. Későbbi eredményként az eTwinning projekt megvalósulását is reméljük illetve az iskola nemzetközi kapcsolatainak bővülését. Belső képzéseinknek és a munkaközösségek együttműködésének köszönhetően abban bízunk, hogy a korszerű pedagógiai módszerek hatékony használata iskolánkban szélesebb körben is elterjed.

Svetits Catholic Kindergarden, Primary School and Secondary Grammar School is an institute that has been running for 120 years. A special emphasis is given to second language and IT studies, promoting cultural amd environmental awareness. We would like our practice to continue being in accordance with the spirituality of Maria Gerhardinger, founder of our maintainer, School Sisters of Notre Dame. Maria Gerhardinger, by introducing girls education, a set timetable, by establishing gyms, launched practices in her schools that drastically surpassed the level of the contemporary education of her time. Following in her wake while facing the challenges of the 21st century, we would like to reform the educational practice of our school and enrich our daily routine with modern methodological devices. What we seem to find the most appropriate way to achieve these objectives is the ICT-aided project based pedagogy. The necessary facilities have been provided, the school has installed the essential tools, smart boards, wireless network, netbooks for students. We have gained precious experience with non-traditional pedagogical practices while regularly hosting topic weeks and project weeks covering a wide range of issues (Week of the Renaissance, Green Week, Week of Responsibility, Week of the Hungarian Culture). Taking further similar steps we would like to involve the foreign language teaching into the projects. We have been planning to broaden the network of our sister schools (in addition to our already existing partnerships with a German and a Polish school) by finding some new partners, who would be willing to take part in an international project of environment protection. The most efficient way seems to be the one provided by an eTwinning.

Our current mobility application is a preparatory step towards the international eTwinning project. In order to be able to execute the project effectively our teachers have to develop in two specific fields: the non-language teachers have to develop their communication skills in the target language and the other participants have to acquire the skill to enrich the students educational experience by utilizing ICT tools in the most efficient way. As for the first field of development, due to the topic of the planned eTwinning project we involved two teachers of Sciences, a teacher of Maths and Chemistry, both being enthusiastic and willing to develop their language skills. Furthermore, we have selected two teachers, who are going to acquire innovative methods during the mobility project. We consider it vitally important that while taking part in the mobility our workmates should search for new co-operating partners for our schools.

In the preparatory phase we, involving the potential participants, have formulated our schools' needs, the immediate objectives of the mobility project (the preparation of the e Twinning project, refreshing our colleagues' language skills, the acquisition of the ICT based methodology). With the help of the four colleagues of ours who are being involved in the project we have drawn up a detailed plan as how to execute the mobility and we have also established both a medium-term and a long-term plan to utilize the outcome of the mobility project. We have stated that our medium-term objective is to ensure that students have the opportunity to take part in the mobility project in order to develop their language skills and explore different cultures. Therefore, within some years we also would like to hand in an Erasmus KA2 application and, as a completion of the eTwinning project with our students to pay a visit to our partners. We reckon that the development of our colleagues' command of foreign languages provided by the current mobility programme is also needed to achieve this goal. As a long term objective we intend to establish a partnership with a Finnish school and to pay a visit to study the highly effective Finnish model of education. On the basis of the international surveys Finnish schools are highly efficient in the fields of SLT, project based pedagogy, teaching school subjects in an integrated manner. We firmly believe that in order to reform the pedagogical practice of our school to study a Finnish school is a vital step to take. As the outcome of the mobility project we expect our colleagues to have more confidence communicating in a foreign language, utilizing their language skills in an international project. While teaching they will introduce more up-to-date methods and will benefit from a wider range of effective ICT tools. As a long-term outcome we expect the network of our international relationships to enlarge. Due to our local trainings and the co-operation in the teachers' staff committees we trust the newly-acquired up-to-date methods will be widely used in our school.

A projektről: http://ec.europa.eu/programmes/erasmus-plus/projects/eplus-project-details-page/?nodeRef=workspace://SpacesStore/2e971db3-ca4a-4633-84c2-25e15e5c5b1f

A projektet az Európai Bizottság támogatta. A honlapon megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

 

ökoiskola

Máriapócsi zarándoklat
Kaláka együttes koncertje
Általános iskolás kisdiákok
Általános iskolás kisdiák
Sítábor
Gimnáziumi évnyitó
Gimnazisták klubja
Svetits-nap
Termények megáldása-óvoda
Karácsonyi műsor
Diákelőadás a Svetits-héten
Kollégiumi beavató
Svetits-cukrászda
Óvodai karácsony
Farsang az általános iskolában
Mikulás műsor az általános iskolában
Svetits-nap
Szalagtűző
Gimnáziumunk röplabda csapata
Karácsonyi műsor a gimnáziumban
Szalagtűző műsor
Nyakkendőátadó műsor
Évnyitó az általános iskolában
Karácsonyi kézműveskedés
Svetits-hetek előadásán
Augusztus 2017
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
júl.17. H-aug.25. P
Nyári szünet az óvodában
aug.21. H, 09:00 -
Pótvizsgák, különbözeti vizsgák
aug.25. P, 17:00 -
Szülői értekezlet a leendő ovisok szüleinek
aug.28. H
Első nevelési nap (óvoda)
aug.28. H, 07:00 - 17:00-aug.29. K
Befizetés (szeptemberre)
aug.29. K, 15:00 - 18:00
Köpeny és egyenruha vásárlása, cseréje
aug.29. K, 15:30 - 18:00
Tankönyvek átvétele
aug.29. K, 15:30 - 18:00
Egyenruha átvétele, cseréje (gimn.)
aug.29. K, 16:30 -
Elsősök szüleinek találkozása
aug.31. Cs, 16:30 -
Hetedikes szülői értekezlet (gimn.)
aug.31. Cs, 16:30 - 17:30
Elsősök ismerkedése, közös játék
szept. 1. P
Első tanítási nap (ált.isk.)
szept. 1. P
Gólyanap a hetedikeseknek
szept. 3. V, 09:00 -
Évnyitó szentmise (ált.isk.)
szept. 3. V, 15:00 - 19:00
Beköltözés a kollégiumba
szept. 4. H, 08:00 -
Évkezdő nap (gimn.)
szept. 4. H, 16:30 -
Szülői értekezlet (1-2.évf.)
szept. 5. K, 14:00 - 16:00
Értékmegőrző kulcsok átvétele
szept. 5. K, 16:30 -
Szülői értekezlet (3-4.évf.)
szept. 6. Sze, 16:30 -
Szülői értekezlet (5-8.évf.)