Japán hófehérke

 

A Svetits diákjai körében a farsang igen népszerű program. Minden évben ötletes kerettörténettel rukkolnak elő a szervezők.

Az idei délután kosármeccsel indult. De, hogy a csapatoknak ne legyen olyan egyszerű dolguk, jelmezben kellett pályára lépniük. A körmérkőzések győztese -a 11. évfolyam- a tanári "dream" teammel csapott össze. Az őrjöngő közönség lehűtését szolgálta a közös, családias uzsonna. A jóllakott tömegnek nem volt elég a szórakozásból, így a tornaterembe vonult, s kezdetét vette az igazi műsor!

A feladat egy adott Grimm-mese előadása volt. Ki ne ismerné Jacob és Wilhelm családi és gyermektörténeteit? A feladat nehézsége abban rejlett, hogy a mesének eredetitől teljesen eltérő helyszínen kellett játszódnia, illetve, hogy az előadás részeként egy –szintén előre megadott- népszerű zeneszámnak fel kellett csendülnie.

Az alaphangulatról a hetedikesek gondoskodtak a vadnyugati Hamupipőkével. Az alpári herceg és Szűcs Judit slágere próbára tette a közönség nevető izmait. A legkiválóbb rendezés kategóriában a 11.A osztály vitte el a pálmát. A japán Hófehérkét némajátékkal jelenítették meg. A rizsföldeken dolgozó törpék és a nagyszerű alakítást nyújtó főszereplők elbűvölték a közönséget. Valójában az előadások mindegyike a diákok óriási kreativitásáról s humoráról tett tanúbizonyságot. A mesék világába menekülő fiatalok és tanárok pedig kiválóan szórakoztak.

Ligosztájeva Annamária (11.B)
Felkészítő tanár: Lukács Katalin

 

ökoiskola

Szalagtűző műsor
Szalagtűző
Farsang az általános iskolában
Svetits-hetek előadásán
Óvodai karácsony
Általános iskolás kisdiákok
Kaláka együttes koncertje
Termények megáldása-óvoda
Gimnáziumi évnyitó
Máriapócsi zarándoklat
Svetits-nap
Diákelőadás a Svetits-héten
Gimnáziumunk röplabda csapata
Gimnazisták klubja
Karácsonyi műsor
Svetits-cukrászda
Nyakkendőátadó műsor
Kollégiumi beavató
Svetits-nap
Karácsonyi műsor a gimnáziumban
Mikulás műsor az általános iskolában
Évnyitó az általános iskolában
Karácsonyi kézműveskedés
Sítábor
Általános iskolás kisdiák
Augusztus 2020
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
jún.16. K-aug.31. H
Nyári szünet
aug.24. H, 16:30 -
Hetedikes szülői értekezlet (gimn.)
aug.25. K, 16:30 -
Szülői értekezlet a leendő ovisok szüleinek
aug.26. Sze, 16:00 -
Ovis búcsúztató
aug.27. Cs, 07:00 - 17:00-aug.28. P
Befizetés (szeptemberre)
aug.27. Cs, 15:30 - 18:00
Tankönyvek átvétele
aug.27. Cs, 16:30 -
Elsősök szüleinek találkozása
aug.28. P, 08:00 - 17:00
Hetedikesek találkozása (gimn.)
aug.28. P, 16:30 - 17:30
Elsősök ismerkedése, közös játék
aug.30. V, 09:00 -
Évnyitó szentmise (ált.isk.)
aug.30. V, 13:00 - 19:00
Beköltözés a kollégiumba
aug.30. V, 16:30 -
Évnyitó szentmise (gimn.)
aug.31. H
Tanévkezdő kirándulás (gimn.)
szept. 1. K, 07:45 - 17:00
Első tanítási nap