Június


Pete Miklós (10.A) az Ábel Jenő Országos Latin Tanulmányi Versenyen V. helyezést ért el. Felkészítő tanára Géczy M. Erzsébet volt.

 

        

        

A Nemzeti Színház által meghirdetett, négyfordulós, Országos Színháztörténeti vetélkedőn Gimnáziumunk csapata III. helyezést ért el. Csapattagok voltak: Barna Márton (10.A), Haramura Anna (10. A), Hortobágyi Katica (10. A), Pallag Sára (10. A) és Ringeisen Viktor (10. A). Felkészítő tanáruk Dr. Subáné D. Erika volt.


Május

Fleischer Bernadett (12. A) a Gödöllőn rendezett 2016/17-es tanévi diákolimpián bajnoki címet szerzett sportlövészetben, a középiskolás lányok 20 lövéses, légpisztolyos versenyszámában. Bernadett nyártól ismerkedik ezzel a sportággal, és máris országos bajnok lett. Gratulálunk!


Április

Az Országos Középiskola Tanulmányi Verseny (OKTV) országos döntőjében Szemán Réka (11. B) V. helyezést ért el. Felkészítő tanára Géczy M. Erzsébet volt.

 

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) országos döntőjébe három diákunk jutott be:

Pamuk Júlia (12. B) olasz nyelvből, Rákos Réka (12. B) és Szemán Réka (11. B) latin nyelvből. Felkészítő tanárok voltak: Medvéné Kovács Enikő és Géczy M. Erzsébet.

 

Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyen, a II. kategóriában Szemán Réka (11. B) IV. helyezést ért el. Felkészítő tanára Géczy M. Erzsébet volt.

 

 

Jégkorong u14 magyar bajnokságon III. Helyezést értek el Kókai Máté (7.B) és Diószegi-Szabó Bence (7.B)


Március

2017.március 23-án Arany János születésének 200. és Szabó Lőrinc halálának 60. évfordulójára versmondó versenyt szervezett a magyar szakos tanárok munkaközössége. A verseny eredményei:

7-8. évfolyam: I. helyezett: Fekete Dorottya (8.A), II. helyezett: Sztancs László (7.A), III. helyezett: Ecsedi Máté (8.A)

9-12. évfolyam: I. helyezett: Bordás Anna (12.A), II. helyezett: Pallag Sára (10.A), III. helyezett: Holozsai Hanna és Tátrai Marcell (9.A)  (megosztott díj)

Gratulálunk nekik és felkészítő tanáruknak!

 

Jégkorong u14 magyar bajnokságon III. helyezést értek el Kókai Máté (7.B) és Diószegi-Szabó Bence (7.B)

 

A debreceni Fazekas Mihály Gimnázium által szervezett Megyei Programozói Verseny döntőjében Szabó Benedek (11.B) VII. helyezett lett. Felkészítő tanára: Szűkné Iski Izolda

 

A Magyar Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezete által rendezett elsősegélynyújtó versenyen Gimnáziumunk csapata III. helyezést ért el. Csapattagok voltak: Fekete Attila (8. B), Gajdos Boglárka (8. B), Gáti Réka (8.B), Kozma Panna (8.B), Maráz Adrienn (8.B) és Szabó Tamás (8.B). Felkészítő tanáruk Takácsné Bodnár Margit volt.

 

A 2016/ 2017-es tanév Amatőr Röplabda Diákolimpia Megyei Bajnokságán Gimnáziumunk „B” csapata IV. helyezést ért el. A csapat edzője Nagyné Farkas Gyöngyvér volt.

 

Pamuk Júlia (12. B) a 2017. évi Festival D’Italiano Országos Középiskolai Olasz Nyelvi Diáktalálkozón, a Debreceni Egyetem pályázatán „Olasz emlékek” kategóriában II. helyezést ért el.

Pamuk Júlia (12. B) a 2017. évi Festival D’Italiano Országos Középiskolai Olasz Nyelvi Diáktalálkozón Élőbeszéd „B” kategóriában dicséretben részesült.

 

Vignoni Giulia (12. A) a 2017. évi Festival D’Italiano Országos Középiskolai Olasz Nyelvi Diáktalálkozón a Studio Italia Tolmácsversenyen II. helyezést ért el.

Vignoni Giulia (12. A) a 2017. évi Festival D’Italiano Országos Középiskolai Olasz Nyelvi Diáktalálkozón meseírás kategóriában III. helyezést ért el.

 

Szemán Réka (11. B) a 2017. évi Festival D’Italiano Országos Középiskolai Olasz Nyelvi Diáktalálkozón Pázmány Péter Katolikus Egyetem Fordításelemzés kategóriában II. helyezést ért el.

A versenyzők felkészítő tanára Medvéné Kovács Enikő volt.

 

A 2017. évi Festival D’Italiano Országos Középiskolai Olasz Nyelvi Diáktalálkozón Szituációs játék kategóriában Gimnáziumunk csapata dicséretben részesült. Csapattagok voltak: Medve Anna (10. A), Pamuk Júlia (12. B), Rácz Balázs (11. A)  és Vignoni Giulia (12. A).

Felkészítő tanáruk Medvéné Kovács Enikő volt.

 

A Megyei Programozói Verseny döntőjébe jutottak Szabó Benedek (11.B), Stiegelmayer Máté (11.A), Mezei Botond (11.B), Bus Dániel (10.B).

Felkészítő tanáruk Szűkné Iski Izolda volt.

 

Bus Dániel (10.B) a Keresztény Ifjúsági Találkozó Matematika és Informatika versenyén III. helyezést ért el.

Felkészítő tanára Szűkné Iski Izolda volt.

 

A Keresztény Ifjúsági Találkozó keretében szervezett Rajz pályázaton Csarnai Gabriella (11.B) I. helyezést, Fucskó Lili (9.A) II. helyezést, Varga Anna (7.A)  III. helyezést ért el.

Felkészítő tanáruk Szabó Tímea volt.

 

Fekete Dorottya (8.A) az Egyházmegyei Szavalóversenyen arany fokozatot ért el.

A Keresztény Ifjúsági Találkozó keretében szervezett Irodalmi pályázaton II. helyezést ért el.

Felkészítő tanára Szemán Anikó volt.

 

Ecsedi Máté (8.A) az Egyházmegyei Szavalóversenyen bronz fokozatot ért el.

Felkészítő tanára Szemán Anikó volt.

 

Szilvási Gergely (7. B) „nyelvÉSZ” Nyelvtani Verseny megyei fordulójába jutott.

Felkészítő tanára Marosi-Nagy Edit volt.

 

Pete András (7. B) a „nyelvÉSZ” Nyelvtani Verseny megyei fordulójába jutott.

Felkészítő tanára Marosi-Nagy Edit volt.

 

A "Játsszunk Bartókot! - Bartókkal Bartókról" című zenei műveltségi verseny Budapesten megrendezett országos döntőjében az első korcsoportosok csapata - Páll Anna Virág (9.A), Tátrai Marcell (9.A), Fekete Dorottya (8.A), Salánki Anna (8.A), Hajós Eszter (8-A) és Cziffra Anita (8.A) 3. helyezést ér el.  A második korcsoportban a Rácz Balázs (11.A), Sivadó Mira (11.A), Tóth Emese (11.A), Héra-Bogáti Zsófia (11.A), Bódis Mira (9.A) és Fejes Petra alkotta csapat a2. helyen végzett. Felkészítő tanáruk Dr. Subáné Dombovári Erika volt.

 

Szabó Benedek (11. A) a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján (matematika tagozatos diákokkal egy kategóriában versenyezve 9. helyezést ért el. Felkészítő tanára Dr. Tóth Anna volt.

 

Ringeisen Viktor (10. A) a Savaria Történelem Tanulmányi Verseny megyei fordulójában 9. helyezést ért el. Felkészítő tanára Erdős István volt.

 

Gólya Richárd (10. B) a Savaria Történelem Tanulmányi Verseny megyei fordulójában II. helyezést ért el, így bejutott az országos döntőbe. Felkészítő tanára Baranya Csaba volt.

 

 

Szemán Rékát (11. B), Cicero-fordítói teljesítménye alapján beválogatták az arpinói Cicero Versenyen Magyarországot képviselő, 14 fős csapatba. Felkészítő tanára Géczy M. Erzsébet volt.

 

Szücs Adél (12. B) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által meghirdetett Bölcs-Ész Tanulmányi Verseny országos döntőjében, történelem tárgyból első helyezést ért el. Felkészítő tanára Ivanics M. Andrea volt.

 

A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége „Játsszunk Bartókot! Bartókkal – Bartókról” címmel, az általános-, közép-és alapfokú művészeti iskolák tanulói számára, két korcsoportban meghirdetett országos vetélkedősorozatának megyei fordulójában, a 9-12. évfolyamos diákok kategóriájában Gimnáziumunk csapata első helyezést ért el.

Csapattagok voltak: Bódis Mira (9.A), Fejes Petra (9.A), Héra-Bogáti Zsófia (11.A), Rácz Balázs (11.A), Sivadó Mira (11.A), Tóth Emese (11.A). Felkészítő tanáruk Dr. Subáné Dombovári Erika volt.

 

 

A Svetits Gimnázium Röplabda „A” csapata az Amatőr Diákolimpia megyei döntőjében II. helyezést ért el. Edzőjük Nagyné Farkas Gyöngyvér volt.


Február

Országos középiskolai tanulmányi verseny(OKTV) döntő fordulójába jutott olasz nyelvből Pamuk Júlia (12. B). Felkészítő tanára Medvéné Kovács Enikő tanárnő.

 

Országos középiskolai tanulmányi verseny (OKTV) döntő fordulójába jutott Latin nyelvből Szemán Réka (11. B). Felkészítő tanára Géczy Erzsébet tanárnő.

 

Serdülő "A" Judo Diákolimpia országos döntőn I. helyezést ért el Papp Bálint (7. B)

 

1. Debrecen-kupa országos karate versenykorosztályos versenyén I. helyezéstért el Fekete Attila (8. B)

 

Nemzetközi  arpinói Cicero latin versenyen a magyar csapat tagja lett Szemán Réka (11.B).
Felkészítő tanára Géczy Erzsébet tanárnő.



ökoiskola

Gimnazisták klubja
Karácsonyi kézműveskedés
Általános iskolás kisdiákok
Karácsonyi műsor
Nyakkendőátadó műsor
Sítábor
Szalagtűző
Karácsonyi műsor a gimnáziumban
Általános iskolás kisdiák
Svetits-nap
Gimnáziumunk röplabda csapata
Máriapócsi zarándoklat
Évnyitó az általános iskolában
Termények megáldása-óvoda
Szalagtűző műsor
Gimnáziumi évnyitó
Svetits-hetek előadásán
Farsang az általános iskolában
Mikulás műsor az általános iskolában
Svetits-nap
Svetits-cukrászda
Kollégiumi beavató
Óvodai karácsony
Diákelőadás a Svetits-héten
Kaláka együttes koncertje
Június 2017
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
jún.19. H-jún.30. P
Napközis tábor (alsósok)
jún.16. P-aug.31. Cs
Nyári szünet
jún.26. H, 08:00 - 14:00
Beiratkozás (gimn.)
júl.17. H-aug.25. P
Nyári szünet az óvodában