Általános iskola

Diótörő interaktív hangverseny

Felső tagozatos diákjaink december 20-án már a karácsonyra hangolódtak a Kölcsey Központ Nagytermében rendezett interaktív hangverseny keretében. Az egyik legismertebb klasszikus balett Csajkovszkij: Diótörője, amelynek legdallamosabb tételeiből álló zenekari szvitet hallgatták meg a gyerekek a Kodály Filharmonikusok előadásban, miközben ismert és kevésbé ismert hangszerekkel is találkozhattak.

Ajándék korcsolyázás

Felsőseink karácsonyi ajándéka volt egy élményteli délelőtt a Debreceni Jégcsarnokban. Voltak akik még bizonytalanul, de egyre ügyesebben csúszkáltak a jégen, mások pedig felszabadultan siklottak a pályán. Nagyszerű élmény volt tanárnak, diáknak egyaránt.

Karácsonyi ünnepség a felső tagozatban december 21-én

Hogy kerül az iskolai földgömb az oltárra?! - kérdezhették magukban a felsősök, miközben a karácsonyi műsorra gyülekeztek. A naprendszerre, és ezen belül otthonunkra, a "kék bolygóra" ezúttal a betlehemi csillag szemével tekinthettünk rá, és a csillagok távlatából éltük át a 2022 évvel ezelőtti karácsonyt. Bár sokadszorra halljuk ezt a történetet, mégis addig fel nem fedezett összefüggések világítódnak meg benne, ha újabb és újabb szemszögből tekintünk rá. A 4. a osztály kiváló tolmácsolásával most épp ez történt velünk.

Karácsonyi ünnepség az alsó tagozatban december 21-én

Egy 2022 éves csillag és egy újszülött csillag találkozott az égbolton, és érdekes beszélgetésbe fogtak. Alsósaink áhítattal figyelték az idősebbik csillag meséjét, amely megelevenedett, és rövidesen kiderült róla, hogy nem is mese, hanem a legigazabb és legszebb történet a világon: Jézus születésének története. Köszönjük a 4. b osztály csodálatosan átélt játékát, szép énekét! Köszönet osztályfőnökeiknek, Dorina néninek és Imi bácsinak, valamint Barbi néninek a rendezésért, Tekla és Kinga néninek az ének vezetésért!

Adventi vásár

A harmadik adventi gyertya meggyújtása után két délutánon keresztül adventi vásárt tartottunk az általános iskolában, ahol saját portékáikat kínálták az osztályok. Nagy sikere volt az édességeknek, karácsonyi finomságoknak, és gyorsan fogytok a kézzel készített dekorációk, ajándékok és karácsonyi díszek is. A diákok közösen árusították a termékeket a szülőkkel és pedagógusokkal. Bízunk benne, hogy sikerült hozzájárulnunk a családok adventi készülődéséhez, hogy meghitt környezetben várják az Úr Jézus születését.

Adventi hangverseny

Gaudete, gaudete Christus est natus….” („Örvendezzetek, ma született Christus…!”) – énekelték a Svetits énekkarosai együtt az idei karácsonyváró hangversenyükön, mellyel hagyományainkhoz hűen ebben a tanévben is megörvendeztették a zeneszerető érdeklődőket. Az általános iskolát a Kis Szkóla és a Kicsinyek Kórusa, a gimnáziumot az Ininciálé Kamarakórus és a Gregorián Schola képviselte.

Iskolába hívogató 2- Bogyó és Babóca

A mai napon megrendezésre került a második iskolába hívogató is, melyen szép számmal vettek részt az óvodások. Bogyó, Babóca, és a többi zümmögő barát segítségével izgalmas feladatokon vehettek részt a gyerekek az állatok olimpiáján.

Iskolába hívogató

November 12-én napsütésre és izgalmas napra ébredtek az iskolába készülő óvodások. Az “Iskolába hívogató” programok első napja keretében megtapasztalhatták milyen iskolásnak lenni a Svetitsben. Sokat játszottak, nagyon koncentráltak és jól szórakoztak a tanítók segítségével. A program vége miatt néhányan szomorúak voltak, de senki ne aggódjon, mert 2022.12.03-án 10h-kor ismét szeretettel várunk minden kedves leendő elsőst és szüleiket.

Általános iskolásaink október 23-ai megemlékezése

A 6. évfolyamos gyermek-diákok  látványos, játékos, fantáziagazdag története megelevenítette és hitelessé tette 1956 fiataljainak életáldozatát. A kiváló színészi teljesítmények méltán vívták ki az iskola tanárainak, diákjainak és az előadást jelenlétükkel megtisztelő szülőknek tetszését, elragadtatását.  

Élményfestés

"A festés szabaddà tesz" címmel került újra megrendezésre élményfestő foglalkozàsunk. A péntek délutàni alkalom vidàm hangulatban telt a felső tagozatosok részvételével.

A következő élményfestés novemberben kerül megrendezésre. Szeretettel vàr minden alkotni vàgyò 5-6. osztàlyos diàkot Szabò Tímea és Farkasné Bakai Barbara tanàrnő.