Bemutatkozás

gimi1Gimnáziumunk az Iskolanővérek Magyar Tartományának több mint 120 éve folyamatosan működő oktatási intézménye Debrecenben.
Diákjainkat arra hívjuk, hogy szellemi, lelki és testi tehetségüket latba vetve, a szellemi erőfeszítést vállalva, értéket teremtsenek a maguk és embertársaik számára.

Képzéseink

6 és 4 évfolyamos képzésünkben angol, német, olasz, francia, latin, orosz nyelv választható – emelt óraszámban.
Gimnáziumunkban biztosított mind a humán, mind a természettudományos tárgyak magas színvonalú oktatása, és valamennyi diákunk élhet az ECDL modulok ingyenes elsajátításának lehetőségével.

A TÁMOP-pályázatoknak köszönhetően intézményünk oktatást-nevelést szolgáló technikai felszereltsége kimagasló színvonalú és körű. Pedagógusaink képzettsége, szakmai tudása, az értékközvetítő nevelés-oktatás melletti elköteleződése gimnáziumunk egyik alappillére.

gimi12Minőségi oktatói munkánk bizonyítéka:

  • kiemelkedően magas felvételi arány,
  • nyelvvizsgák nagy száma,
  • országos átlag feletti kompetenciaeredmények,
  • ECDL-vizsgát tevők magas aránya,
  • tehetségpont-programunkban részt vevő diákok versenyeredményei.

Diákjaink érdeklődésének, igényeinek megfelelően számos szakkört, tehetséget fejlesztő műhelymunkát indítunk. (természettudományos, média, sakk, röplabda, rajz, stb.)

gimi3Fontos számunkra, hogy tanítványaink környezettudatos nevelésben részesüljenek.

Sokszínű és színvonalas kulturális programok, izgalmas kirándulások, tanulmányi utak, táborok szervezésével segítjük diákjainkat abban, hogy mind jobban ismerjék és szeressék meg Európa és nemzetünk tudományos és művészeti kincseit, értékeit.

gimi4Vidéki tanulóink kollégiumunkban kaphatnak elhelyezést, ahol módjuk van a harmonikus közösségi élet, a barátság, az összetartozás megtapasztalására és megvalósítására.

Nevelésünk

A nevelést olyan szolgálatnak tekintjük, melynek célja, hogy

  • tanítványainkat elvezesse a bizalom, a megbocsátás, az együttérzés, a megértés, a szeretet Istenéhez;
  • diákjainkkal felfedeztesse az élet értelmét és értékeit;
  • neveltjeink felismerjék emberi küldetésüket, és képessé váljanak annak beteljesítésére;
  • felismertesse diákjainkkal szellemi, lelki és testi képességeiket, és segítse őket személyiségük további gazdagításában.

 Nevelési elveinkből fakadóan valamennyi munkatársunk törekvése, hogy

  • diákjaink személyiségét (személyiségjegyeket, rátermettséget, képességeket) maximálisan tiszteletben gimi6tartsa, azaz személyiségorientált nevelés részesévé tegye tanítványainkat;
  • a nevelés-oktatás folyamatában hangsúlyossá váljék az értelem- és az értékválasztás iránti elkötelezettség;
  • teljes értékű és személyes interakció valósuljon meg a pedagógus és a diák között;
  • felelősségteljes szabadság iránti vágyat ébresszen neveltjeinkben;
  • teret engedjen a lelkiismeretnek és az intuíciónak;
  • erősítse tanítványainkban a magyarság keresztény, szellemi és kulturális öröksége iránti elkötelezettségét.

gimi7

Mindezek fényében mi, az intézmény munkatársai valljuk,

  • „mindazzal nevelünk, amik vagyunk, és amit teszünk;”*
  • tanítványainkkal együtt kell haladnunk a remény útján;
  • felelősek vagyunk saját és neveltjeink kisugárzásáért, iskolánk nagy közösségének légköréért, gyógyító és éltető módon kell jelen lennünk mások számára.

*Az Iskolanővérek Szabályából

Tehetségpont

Intézményünkben folyó tehetséggondozás célját leginkább Szent István királyunknak tulajdonított, valamint gróf Széchenyi István által megfogalmazott gondolatok fejezik ki:„csak tanult emberek tarthatják fent a nemzetet,” és „a tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.”
Pedagógusaink tehetséggondozó tevékenységét az Iskolanővérek alapítójának, Maria Theresia von Jesu-nak a gyermekek neveléséről, oktatásáról szóló elképzelése is meghatározza, aki fő elvként fogalmazta meg, hogy az iskolanővéri nevelés fő célja nem a tömegnevelés, hanem a gyermekek egyéni növelése: „az ún. tömegneveléssel ellentétben vegyék szeretettel és megértéssel figyelembe az egyes növendékek hajlamait, szükségleteit,...”

Hiszünk abban, hogy az intézményünkben a tanítási órákon alkalmazott módszerek, munkaformák, szakköri és műhelymunkák, projektek, művelődést és ismereteket bővítő és elmélyítő programok, versenyre felkészítő foglalkozások – Maria Theresia von Jesu szavaival – „emelő, kitűnően képző és serkentő eszközei” diákjaink kreativitását kibontakoztató és növelő pedagógiai tevékenységünknek

 

Témaheteink

Felelősség hete (Zöld hét) 2014.

Kezedben a jövő!

Svetits zöld hét 2013.

Közép-Európai identitásunk, kultúránk 2013.

„vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed”
/Kányádi Sándor/

Európa kulturális gyökerei 2012.

"egy lélek font be néptől-népig messze földrészt eleven hálóba" /Babits/

Reformkori hét 2011.

„hogy nemzetemnek hasznára lehessek” /Széchenyi/

A magyarországi kisebbségek kultúrájának hete 2010.

„A sokszínűség szépsége”

Reneszánsz hét 2010.

Magyar kultúra hete 2009.

„Élni fog nyelvében, élni művészettel, még soká a nemzet!” /Arany J./

Gimnáziumunkban november 13-én vette kezdetét a Felelősség hete (Zöld hét), melynek témája a fenntartható fejlődés, szlogenje pedig: „Kezedben a jövő!”

A hetet dr. Szabó György egyetemi docens előadásával nyitottuk meg, majd a 7. évfolyam az E.ON hőerőműben, a 8. évfolyam a Fenntartható Energetikai Információs Központban, a 9. évfolyam a debreceni Szennyvíztisztító Üzemben, a 11. évfolyam Deli Editnél, a debreceni ÖkoKör vezetőjénél tett látogatást.

A projekthét további része az alábbi témák jegyében zajlik:

7. évfolyam: az iskola közvetlen környezete; 8. évfolyam: takarékosság; 9. évfolyam: az ivóvíz tisztasága; 10. évfolyam: egészséges életmód és kapcsolata a környezetvédelemmel; 11. évfolyam: zöld pártok, zöld mozgalmak.

 

 

November 13-án kiállítás nyílt  diákjaink alkotásaiból, melyek háztartási hulladékokból készültek. A kiállítás szervezője Szabó Tímea tanárnő volt.  tovább a kiállítás képeihez >>

 

Projekthetünket november 20-án az évfolyamok elkészült munkáiról tartott beszámolóival zártuk.