Mit kérünk karácsonykor? És vajon mire vágyunk szívünk mélyén? Sára nővér gondolataival kívánunk minden svetitses családnak és kollégánknak áldott karácsonyt.
Karácsony közeledtével, mintha nagyobb bátorsága lenne az embernek kérnie Istentől, ennek szokása a levélírás a Kisjézusnak is. Mintha a felnőtt ember is úgy érezné, hogy feltétel nélkül kérhet attól, aki feltétel nélkül ad – akkor is, ha nem kéri.
Mit is kérünk ilyenkor? Gyakran fogalmazzuk meg rohanó világunk miatt az ilyesmi kéréseket: Istenem add, hogy mindennel időben elkészüljek, vagy add, hogy mindenki örüljön a neki szánt ajándéknak, vagy add, hogy a karácsonyfa szépen csillogjon, a bejgli ne repedjen meg, és a karácsonyi vacsora se legyen túl nagy nyűg.
De valójában nem ezekre szoktunk vágyni szívünk legmélyén. Igazából nem a külsőségek szoktak minket érdekelni, hanem a „belsőnk állapota”. Mivel azt gondoljunk azonban, hogy csak a „külsőségekre” tudunk hatni igazán, ezért ezekbe menekülünk.
Ha egy csendes percre megállnánk, az idei karácsonykor talán kívánhatnánk mást. Olyat, amely meghozhatná számunkra azt, amire igazán vágyunk:
„Add, Istenem, hogy a világ kisimuljon és elcsendesedjen bennem és mindenkiben. Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellől senki se hiányozhat. Ahhoz az asztalhoz, hol a Nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a te békéd világít. Igen, hogy helyet foglalhassak már most egy rövid időre annál az eljövendő asztalnál, amit egy öröklétre megígértél, s aminek egyedül a te békéd a lámpása, eledele és terítéke. Add meg előlegként azt a csendet, azt az asztalt, ahol minden civódás, félreértés és megkülönböztetés megszűnik végre, ahol mindenki helyet kap, a maga helyét, s a legkisebb féltékenység is leveti csúf álarcát, s színét vesztve elpárolog.” (Pilinszky János: Imádságért)
Áldott Karácsonyt kívánunk!