Gimnázium

Tavaszi túra a Bükk-fennsíkon

A természetjáró szakkör tagjai Bánkútról felkaptattak a Tar-kőre, a Bükk legmagasabban fekvő természetes kilátóhelyére, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a déli lankákra.  Innen a kora tavaszi virágokkal borított Zsidó-réten át leereszkedtek az Olasz-kapuig, majd a kb. 17 km-es túrájuk végén visszaérkeztek Bánkútra.

„Fejemen honszeretet / Töviskoronája”  (Petőfi Sándor)

Március 15-én legifjabb gimnazistáink maroknyi csapata debreceni diáktársaikkal együtt szavalták Petőfi Sándor Nem ért engem a világ című művét. A városi megemlékezés résztvevőiként verseltek, énekeltek, masíroztak – a képek tanúsága szerint vidáman, lelkesen, közösséget alkotva.

"Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan...” (Nikosz Kazantzakisz)

A 9. évfolyamos diákjaink ebben a tanévben tánciskolai keretek között tanultak standard és latin táncokat, melynek a záróeseménye zajlott február 9-én.
Az ifjú hölggyé és fiatal úrrá érett kilencedikesek lelkesen és derűsen táncoltak angol- és bécsi keringőt, de a rumba, a szamba és a cha-cha-cha is helyett kapott a repertoárban.
Felkészítőjük Szurmai Tamás tanár úr volt.

Farsang a gimnáziumban

Február 8-án gimnáziumunk Diákönkormányzata farsangot szervezett.Jelmezverseny, csapatverseny, közös fánkozás, csapatjátékok és tombolasorsolás színesítette a jókedvű délutánt.

Karácsonyi színdarab

Az idei évben Selma Lagerlöf A karácsonyi rózsa legendája című darabjával örvendeztették meg gimnáziumunk 8.évfolyamos diákjai tanáraikat, szüleiket és diáktársaikat.
A színdarab során mindannyian Göinge erdejének varázslatos virágoskertjébe képzelhettük magunkat, ahol gondolatban keresésére indulhattunk a válaszainknak: "Vajon a bágyadt harangszó felébresztheti az erdőt? Vajon támadhat-e a sötétségben akárcsak halvány fényecske is? Elolvadhat-e a hó, és virágba borulhat-e az erdő néhány pillanat alatt? Történhet-e csoda?"

Karácsonyi hangverseny

Pillanatképek a fantasztikus Adventi hangversenyről! Köszönjük a kóristáknak s a tanároknak a sok munkát, hogy ilyen csodás élményben részesítették a szülőket, tanárokat, diákokat!

Szalagtűző

Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén - az iskolanővéri hagyományokhoz híven - végzőseinkért imádkoztunk a szentmisén, melynek végén megkapták megáldott szalagjaikat.

A Svetits alapítóira emlékeztünk

Gimnáziumunk a keddi Svetits-napon a rendalapító Gerhardinger M. Terézia és az intézményt nagylelkű adománnyal létrehozó Svetits Mátyásra és nejére emlékezett. Szentmise után a Szent Efrém Férfikar játékos és lélekemelő koncertjén vehettünk részt. Ezt követően nővéreink és tanáraink az intézmény jeles történelmi helyszíneit, helyzeteit, meghatározó szereplőit elevenítették fel egy rendhagyó séta során.

12.B-s diákjaink bálja

„Az ünnep Isten ajándéka”
A 12.B osztály bálján végzős lányainkat és fiainkat ünnepeltük. 
Családtagok, barátok, pedagógusok, diáktársak együtt örültek tiszta, őszinte, méltóságteljes jelenlétüknek. Kísérje és erősítse őket ennek az estének békés, meghitt hangulata az előttük álló – nagy döntéseket érlelő – időszakban is.