Galéria / videótár

Karácsonyi hangverseny

Pillanatképek a fantasztikus Adventi hangversenyről! Köszönjük a kóristáknak s a tanároknak a sok munkát, hogy ilyen csodás élményben részesítették a szülőket, tanárokat, diákokat!

Szalagtűző

Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén - az iskolanővéri hagyományokhoz híven - végzőseinkért imádkoztunk a szentmisén, melynek végén megkapták megáldott szalagjaikat.

Ajándékozzuk el a szívünkbe rejtett kincseket! Adventi gyertyagyújtás az általános iskolában

Ahogy Attila király korából származó aranykincset ástak ki 1963-ban egy hódmezővásárhelyi kertben, ugyanúgy a mi szívünkben is értékes kincsek rejtőznek. Azért kaptuk ezeket a Teremtőtől, hogy másoknak ajándékozzuk. És erre jó alkalom az advent: „Nincs szebb dolog, mint a szeretet gyakorlásával készülni a szeretet ünnepére.”

Ezekkel a gondolatokkal gyújtottuk meg az első gyertyát, majd megkezdődött a lelki nap, ahol a lelkigyakorlat vezetők gazdag lelki útravalóval láttak el bennünket.

"Nincs már messze az Úr!" Adventi koszorú megáldás az Óvodában

December 1-jén délután összegyűlt az óvoda nagy családja, hogy közösen megtegyük az első lépést a karácsony felé. Zsuzsanna nővér köszöntője után a gyermekek az oltár körül imádkoztak és énekeltek. Kálmán József atya megosztotta velünk adventi útravaló gondolatait, és megáldotta a csoportok és a családok adventi koszorúit. Az első gyertya lángja fényt hozott a sötétbe, és mi örültünk, hogy "Nincs már messze az Úr."

Iskolába hívogató II.

A mai napon az iskolába hívogatóban a gyerekek Bogyóval, Babócával és a többi rovarral részt vehettek az állatolimpián és kipróbálhatták mennyire ügyesek és sportosak.

A Svetits alapítóira emlékeztünk

Gimnáziumunk a keddi Svetits-napon a rendalapító Gerhardinger M. Terézia és az intézményt nagylelkű adománnyal létrehozó Svetits Mátyásra és nejére emlékezett. Szentmise után a Szent Efrém Férfikar játékos és lélekemelő koncertjén vehettünk részt. Ezt követően nővéreink és tanáraink az intézmény jeles történelmi helyszíneit, helyzeteit, meghatározó szereplőit elevenítették fel egy rendhagyó séta során.

Svetits nap, meglepetés Szent Efrém koncert

A Svetits nap alkalmából az általános iskola apraja-nagyja meglepetés koncerten vett részt a Szent Efrém férfikar jóvoltából. Az előadás izgalmas és interaktív volt. Jó hangulattal fogyasztottuk el az ünnepi ebédet ezután.

12.B-s diákjaink bálja

„Az ünnep Isten ajándéka”
A 12.B osztály bálján végzős lányainkat és fiainkat ünnepeltük. 
Családtagok, barátok, pedagógusok, diáktársak együtt örültek tiszta, őszinte, méltóságteljes jelenlétüknek. Kísérje és erősítse őket ennek az estének békés, meghitt hangulata az előttük álló – nagy döntéseket érlelő – időszakban is.