Diákönkormányzat elnökválasztás
Közel háromhetes izgalmas kampány után gimnáziumunk diáksága és tantestülete megválasztotta a Diákönkormányzat elnökét. Ebben az évben rendhagyó módon társelnöki pozícióban vezeti majd a DÖK munkáját Berényi Rebeka 9. A-s és Pecze Zsombor 10.A-s tanuló. Munkájukhoz, együttműködésükhöz sok sikert kívánunk!
Iskolába hívogatónk

2022. 01. 15-én nagyon izgalmas napra ébredtek a lassan iskolára készülő óvodások. Szép létszámban el is jöttek, az Iskolába Hívogatóra, hogy megnézzék, és megtapasztalják, milyen iskolásnak lenni. Együtt játszottunk, és oldottunk meg feladatokat, végül készítettünk farsangi fánkot, amit meg is ettünk. Játszottunk, mulatoztunk, ismerkedtünk. Ki tudja, lehet jövőre is találkozunk?
Karácsonyi koncert
Szívet melengető, Istengyermek-várásunkat megszentelő koncerttel örvendeztették meg a jelen lévő és az online bekapcsolódó szülőket, rokonokat, iskolatársakat a Svetits énekkarai. Az ismert karácsonyi és gregorián énekek mellett felcsendültek Praetorius, Händel, Britten és Karai kórusművei. A kórusokat vezényelték: Horváth Katalin, Kovács-Moldován Tekla és Suba Dorottya tanárnő
Szalagtűző, Jeanne d’Arc színdarab
Az iskolanővéri hagyományokhoz híven Szeplőtelen fogantatás ünnepén gimnáziumunk közössége a végzős diákokért imádkozott. A szentmise végén osztályfőnökeik feltűzték a megáldott szalagokat.
A 11. évfolyam diákjai Jean Anouilh és G.B. Shaw Szent Johanna-drámáin alapuló színdarabbal lepték meg őket. Kívánjuk, Jeanne d’Arc kitartó bátorsága, rendíthetetlen hite, tisztasága, nyíltszívűsége legyen példa számukra.
12. A osztályunk végzős bálja

Ünnepi, vidám hangulatban tartotta végzős bálját a 12.A osztály. Szüleik, tanáraik meghatottan és büszkén osztoztak örömükben. Kívánjuk, hogy az ünnep fénye, az összetartozás öröme sokáig elkísérje őket!
12.B végzős bál
Örömteli, hálás és büszke szívvel ünnepelték szeretteik, tanáraik, nevelőik a 12. B osztály diákjait végzős báljuk alkalmából. Kívánjuk, a hétköznapokon is kísérje őket az ünnep melege, finom eleganciája, lendületes vidámsága; együttlétük továbbra is legyen ajándék, amiből táplálkozni tudnak.
Természetvédelmi táborunk
Június 21-26. között hat, élményekkel teli napot töltöttek általános iskolás és fiatalabb gimnazista diákjaink az Aggteleki Nemzeti Parkban, Szelcepusztán.
Te Deum a gimnáziumunkban

Ünnepi szentmisében adtunk hálát Istennek az idei tanév minden eredményéért, próbatételéért, öröméért. A szentmisét követően Bártfay M. Zsuzsanna nővér, intézményünk főigazgatója átadta Szűkné Iski Izolda tanárnőnek a Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya által alapított Boldog Terézia díjat, melyet a tanárnő kiváló szaktanári munkájáért, példaadó emberségéért érdemelt ki.