Svetits természetismereti tábor az Aggteleki Nemzeti Parkban, Szelcepusztán

Ismét hat mozgalmas napot töltöttek diákjaink június 20-25. között az Aggteleki Nemzeti Park területén. A meleg időjárás sem tartotta vissza a csapatot több túraalkalomtól sem. Megnézték a pálos kolostorromot Martonyiban, jártak a derenki romközségnél, és a Szelce – völgyön keresztül, gyönyörű hegyvonalatok között túráztak Jósvafőre. Ezen alkalmak alatt folyamatosan ismerkedtek meg különböző fafajokkal. Előadást néztek és hallgattak az ANP barlangjairól és az év élőlényeiről, valamint a Természetvédelmi Őrszolgálat vezetője tartott interaktív tájékoztatást és bemutatót munkájukról, melynek keretén belül pl. hőkamerán keresztül tájékozódhattak a diákok az éjszaka vadvilágáról.
Dr. Juhász Lajos (DE-MÉK) szakszerű közreműködésével és vezetésével folyamatosan volt madárgyűrűzés, valamint idén is készítettek és kihelyeztek a gyerekek újabb madárodúkat, és ellenőrizték az előző évben kitetteket, melyben „lakókat” is találtak. Volt nyommeghatározás, levél és termésfelismerés….
A kézműves foglalkozások során készült fa füzetborító, képek levelekből és termésekből, függő madarak, nyakláncok ….
Idén sem maradhatott ki a „fordított világ”, séta a hűs patak vizében, fagylaltozás, „mozizás” tollas bajnokság, valamint a szalonnasütés, majd a vidám hangulatú közös éneklés a tábortűz körül.
A vidám gyermekcsapat a tábort Lillafüreden zárta, ahol megnézte az gyönyörű mésztufa barlangot, az Anna-barlangot, s végül a libegőről nézték a hegyvidéki tájat.
A tábor szervezői és vezetői Dr. Juhászné Rippert Teodóra és Ilauszky Gyöngyi tanárnők voltak.