Ismét az élen
Múlt pénteken (10.11-én) rendezték meg Debrecen város legnagyobb ifjúsági vetélkedőjét, az "Aludj máskor! Debrecen 24" elnevezésű középiskolás vetélkedőt, ahol a tét a döntőbe kerülés volt. Iskolánkat 15 tanuló és 3 tanár képviselte. A nap során változatos logikai, városfelderítő és sportügyességi feladatokban mérhették össze tudásukat a résztvevő csapatok, de egzotikus állatbemutatóban is volt részük. tovább >>
Séta a Svetitsben
A Debreceni Séták programsorozatnak vasárnap délután a Svetits Intézet adott otthont. Katalin nővér nagy lelkesedéssel és szeretettel vezette körbe a vendégeket, akik között 9 éves kisdiák és 74 éves nyugdíjas is volt. A Szent Kereszt-kápolna, az egykori zsidó imaház (ma óvoda), a régi iskolaudvar „mindenki Diri bácsi”-jának emléktáblájával, a tornateremből megközelíthető „elmélkedő kert” – többek között ezeket a helyszíneket fedezhették fel az érdeklődők.
A természetjáró szakkör közleménye:
Terményáldás az óvodában
Október 7-én az Állatok Világnapja alkalmából közös hétindító imával adtunk hálát a teremtett világ szépségéért. Délután Kálmán József atya áldotta meg óvodásaink gyümölcsből, zöldségből, termésekből készített alkotásait. A rövid ünnepséget Bazsó András halacska csoportos édesapa kísérte gitárral, majd Ligetiné Csendom Erika hívta táncházba a családokat, melyhez Heit Lóri és zenekara húzta a talpalávalót. Emellett népi játékok és kézműves foglalkozások várták a gyermekeket. Köszönet a szülőknek és a közreműködőknek programjaink támogatásért.
„Út a jövőbe”
A Svetits Gimnázium is képviseltette magát az idei „Út a jövőbe” pályaválasztási kiállításon. Két napon át pedagógusaink és diákjaink fogadták logikai, nyelvtani és idegen nyelvi játékokkal az érdeklődő gyerekeket és szüleiket, akik standunkon tájékozódhattak iskolánk képzéseiről, hagyományairól, mindennapjairól. Reméljük, a nyílt napon is találkozunk!
Szőlőpréselés az óvodában
Sporteredmény
Nyakkendőátadás
Október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén befogadtuk új gimnazistáinkat. Ígérettel kötelezték el magukat, hogy tudatos, együttműködő, igazságra törekvő, felelős és alkotó fiatalokká válnak az előttük álló évek során. Ezután a végzős diákok átadták nekik a nyakkendőt - ezzel a a gimnáziumi közösség teljes jogú polgárai lettek. Az ünnepet kicsik és nagyok közös, felszabadult játéka zárta.
Megtekinthető videó:
https://www.facebook.com/svetitsintezet/videos/535635799227618
Svetits
A Svetits Katolikus Iskolaközpont Boldog Gerhardinger Terézia örökségét továbbvivő, az oktatásügy teljes palettáját átfogó, tehetségfejlesztő iskola. "Számunkra a nevelés azt jelenti, hogy az embereket - mint Isten teremtményeit és képmásait - teljes kibontkozásukhoz segítjük, és képessé tesszük arra, hogy latba vessék adottságaikat a föld emberhez méltóvá alakításában.”
Gimnázium
Meggyőződésünk, hogy a 21. században a gyermekeinkre kiemelt szerep vár az emberi kommunikáció legkülönfélébb színterein és szintjein, s tanítványainkban ezt a párbeszédeket előmozdítani képes karizmát kívánjuk mindenekfelett kibontakoztatni.
Célunk, hogy diákjaink magas szinten tudják segíteni egymás megértésének folyamatait életükben, hivatásukban hazai, sőt a nemzetközi színtéren is. Bízunk benne, hogy nemzetek fölötti Egyházunk tagjaként, e határokon átívelő Rend iskolájának tanulójaként, a kiemelt prioritású nyelvi képzés részeként és a tudatosan egységbe szervezett nemzetközi programsorozatok élvezőjeként és formálójaként tanulóink kiválóan eleget tudnak majd tenni felnőtt életük során a kommunikáció terén különösen nagy felelősséget rovó kihívásnak.
Általános Iskola
Az általános iskolában 3. osztálytól tanítunk idegen nyelvet, angol és német nyelvből lehet választani. A kezdeti 2 óra számát a továbbiakban növeljük háromra. A gimnáziumban az első idegen nyelvek szintén az angol és a német, a második idegen nyelvek választhatók: angol, német, francia, olasz, spanyol, harmadik idegen nyelvként a latin választható tanórai és/vagy szakköri formában.
A gimnázium 7-12. évfolyamán 5 órás, intenzív nyelvi képzést valósítunk meg. A 9. évfolyamon belép a második idegen nyelv heti 4 órával, de az első nyelveket 5 órában tanítjuk tovább. Így a diákok intenzív, magas óraszámban, heti 9 órában tanulnak nyelveket. Még a 11. évfolyamon is 5-4 órában tanítjuk mindkét idegen nyelvet, majd a 12. évfolyamon az első nyelvet 3 órában, a második nyelvet pedig 5 órában tanulják a diákok.
Óvoda
Családias, játékközpontú belvárosi óvodánkban igényes környezet, csodálatos játszóudvarok várják a gyermekeket! Óvodánk keresztény, nemzeti értékrenden alapuló intézmény. A „Kincses Kultúróvoda”, „Örökös Zöld Óvoda” és a „Madárbarát Óvoda” címek bizonyítják, hogy a természet szeretete, védelme elismert vállalásunk. Óvodásaink színes készségfejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt: torna, zeneovi, néptánc, sakk és kreatív tevékenységek támogatják a tehetség kibontakozását. A szenzomotoros torna segít az egyre gyakoribb képességzavar korai megoldásában. Otthonos ebédlőinkben kényelmesen költhetik el ovisaink a helyi konyhán készített, egészséges, finom, változatos ételeket.
Kollégium
Belvárosi kollégiumunkba Debrecen valamennyi középiskolájából várjuk a keresztény értékrendű fiatalokat! Nyugodt légkörre, életre szóló barátságokra lelhetsz!