Emléktábla készült a Svetits egykori legendás igazgatójának, „Kiss Diri bácsinak”

Szeptember 20-án és 21-én a hálás öregdiákok nosztalgia sétákkal bejárták épületünket, sokat beszélgettek, szentmisén vettek részt, és táblát avattak Dr. Kiss László atyának.

Amikor 1950-ben megbízták Dr. Kiss László atyát a Svetits igazgatásával, az intézmény eredeti épületének csak töredékével rendelkezett, nem volt tantestülete, hiányos volt a berendezése.  Ezeket az állapotokat mesterségesen idézték elő a kommunisták államosítással, a szerzetesrendek feloszlatásával.
Azt gondolták, hogy senki nem akar majd ilyen körülmények között itt tanulni, és hamarosan be lehet zárni az intézményt.  Nagyot tévedtek!  A nővérek visszatértek kényszerű szétszóratásukból, Diri bácsi bútorokat szerzett, és hamarosan rengeteg lány érkezett az iskolába. 
A túljelentkezést akaratukon kívül épp a kommunisták okozták, akik kitiltották az állami gimnáziumokból a rendszernek nem tetsző családok gyermekeit. Most ezek a fiatalok az ország minden részéből megindultak a megmaradt nyolc szerzetesi gimnázium felé. A lányok Debrecenbe a Svetitsbe, vagy Budapestre a Patrona Hungariae Gimnáziumba, a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek, mai nevükön a Boldogasszony Iskolanővérek iskoláiba mehettek.
A nővérek és Diri bácsi gondoskodó szeretetének köszönhetően – minden nehézség, szűkösség ellenére -  családias légkörben élhettek a Svetitsben a szüleiktől távol került lányok. Az alma materbe visszalátogató egykori diákok úgy mesélnek ezekről az évekről, mint életük legszebb szakaszáról. Egymás szavába vágnak a sztorikkal, és nosztalgiázva állnak meg egy-egy hely előtt: „Hetente egyszer itt fürödtünk!” (Svetits Klub); „Itt volt a 40 fős hálónk! És abban a sarokban aludt velünk elfüggönyözött kis hálófülkéjében a prefektánk, Alfonza nővér!” (Gregoria terem az ovi emeletén); „Ez volt a tornatermünk” (Ugyanitt a földszinti óvoda terem); „Jé, ezek voltak a szekrényeink!” (Raktár szekrények a nővérkápolna és az óvoda közti folyosón) „Megvan még a kredenc!” (lenti ebédlő). „Itt ült a Brúnó, ha órát tartott nálunk Diri bácsi!”
Onnan lehetett ugyanis tudni, hogy éppen melyik osztályban tanít matekot, rajzot történelmet vagy földrajzot Diri bácsi, hogy melyik ajtó előtt ücsörgött a kutyus. Ma már elképzelhetetlen ez, mint oly sok más, akkor természetes dolog! Nos, ez a Brúnó egyszer megmentette Diri bácsit egy politikai cselvetéstől. Mert hogy a kommunisták mindig keresték, hogyan gáncsolják el az igazgató urat. Egy alkalommal konferencián vett részt, és szállodában kellett megszállnia. Szobáját gondosan telerakták poloskával (lehallgató készülékkel), és megbíztak egy személyt, hogy látogassa meg, és provokálja, hogy később beléköthessenek. A tervük meghiúsult, Diri bácsi nem jelent meg a szálláson. Neki ugyanis eszébe jutott a konferencia előadás alatt, hogy Brúnónak elfelejtett ennivalót hagyni, így amint lehetett, autójával hazahajtott Debrecenbe.   
1964-ig sikerült áldásos tevékenységét folytatni a Svetitsben. Ekkor a kommunisták koholt vádakkal elérték, hogy kiutasítsák a városból és a megyéből. 24 órán belül kellett távoznia. Ami azonban a svetitsistáknak szomorúság volt, az a patronásoknak öröme lett. Mert ettől kezdve a nővérek pesti iskolájában tanított szinte haláláig. Így már értheted, miért kapcsolódik hozzá országszerte oly sok hálás tanítvány, akik emléktáblát készíttettek tiszteletére.
Fotók: Miskolczi János és Lobmayer M. Judit
Beszámoló: Lobmayer M. Judit nővér, maga is egykori patronás tanítvány

2024. szeptember 23.