Szlovéniába és Horvátországba kirándulhattak diákjaink

A Határtalanul! program "Tanulmányi kirándulás középiskolásoknak"  (HAT-20-03) pályázatának segítségével  11. B osztály diákjai Szlovéniába és Horvátországba utazhattak 2022. április 11. és 16. között.  A Bethlen Gábor Alap által biztosított 2 993 000 Ft  vissza nem térítendő támogatás lehetővé tette, hogy az osztály megismerhesse a Muravidék kincseit, találkozhasson az itt élő magyarság képviselőivel, meglátogathasson magyar történelmi emlékhelyeket  Szlovéniában és Horvátországban.

Tartalmas és élménydús programjuk során bejárták és felfedezték a Muravidék legjelentősebb településeit, várait, legszebb templomait: jártak - többek között -  Lendván, Hodoson, Bántornyán, Mártonhelyen, Dobronakban. A Júliai-Alpok lábánál található Ukanc katonai temetőjében koszorút helyeztek el az első világháborúban elesett magyar katonák sírjánál, de eljutottak az ország fővárosába, Ljubljanába is, ahol a várban megkoszorúzták az itt raboskodó gróf Batthyány Lajos emléktábláját az egykori börtön falán. Horvátországban megemlékeztek Szent Lászlóról a zágrábi katedrális előtt,  majd a visszaúton, a Muraközben Zrínyi Miklós költő hadvezérről Csáktornyán.

A történelmi emlékhelyek felkeresése mellett megcsodálhatták a természeti szépségekben gazdag, változatos szlovéniai tájat is: túrázhattak a Júliai-Alpok egyik szurdokvölgyében és feljuthattak a Bohinji-tó fölé magasodó közel 2000 m magas csúcsra, a Vogelre is.

Címkék