Összes hírünk

Svetits

A Svetits Katolikus Iskolaközpont Boldog Gerhardinger Terézia örökségét továbbvivő, az oktatásügy teljes palettáját átfogó, tehetségfejlesztő iskola. "Számunkra a nevelés azt jelenti, hogy az embereket - mint Isten teremtményeit és képmásait - teljes kibontkozásukhoz segítjük, és képessé tesszük arra, hogy latba vessék adottságaikat a föld emberhez méltóvá alakításában.” 

Gimnázium

Meggyőződésünk, hogy a 21. században a gyermekeinkre kiemelt szerep vár az emberi kommunikáció legkülönfélébb színterein és szintjein, s tanítványainkban ezt a párbeszédeket előmozdítani képes karizmát kívánjuk mindenekfelett kibontakoztatni. 

Célunk, hogy diákjaink magas szinten tudják segíteni egymás megértésének folyamatait életükben, hivatásukban hazai, sőt a nemzetközi színtéren is. Bízunk benne, hogy  nemzetek fölötti Egyházunk tagjaként, e határokon átívelő Rend iskolájának tanulójaként, a kiemelt prioritású nyelvi képzés részeként és a tudatosan egységbe szervezett nemzetközi programsorozatok élvezőjeként és formálójaként tanulóink kiválóan eleget tudnak majd tenni felnőtt életük során a kommunikáció terén különösen nagy felelősséget rovó kihívásnak.

 

Általános Iskola

Az általános iskolában 3. osztálytól tanítunk idegen nyelvet, angol és német nyelvből lehet választani. A kezdeti 2 óra számát a továbbiakban növeljük háromra. A gimnáziumban az első idegen nyelvek szintén az angol és a német, a második idegen nyelvek választhatók: angol, német, francia, olasz, spanyol, harmadik idegen nyelvként a latin választható tanórai és/vagy szakköri formában.

A gimnázium 7-12. évfolyamán 5 órás, intenzív nyelvi képzést valósítunk meg. A 9. évfolyamon belép a második idegen nyelv heti 4 órával, de az első nyelveket 5 órában tanítjuk tovább. Így a diákok intenzív, magas óraszámban, heti 9 órában tanulnak nyelveket. Még a 11. évfolyamon is 5-4 órában tanítjuk mindkét idegen nyelvet, majd a 12. évfolyamon az első nyelvet 3 órában, a második nyelvet pedig 5 órában tanulják a diákok. 

Óvoda

Családias, játékközpontú belvárosi óvodánkban igényes környezet, csodálatos játszóudvarok várják a gyermekeket! Óvodánk keresztény, nemzeti értékrenden alapuló intézmény. A „Kincses Kultúróvoda”, „Örökös Zöld Óvoda” és a „Madárbarát Óvoda” címek bizonyítják, hogy a természet szeretete, védelme elismert vállalásunk. Óvodásaink színes készségfejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt: torna, zeneovi, néptánc, sakk és kreatív tevékenységek támogatják a tehetség kibontakozását. A szenzomotoros torna segít az egyre gyakoribb képességzavar korai megoldásában. Otthonos ebédlőinkben kényelmesen költhetik el ovisaink a helyi konyhán készített, egészséges, finom, változatos ételeket.

Kollégium

Belvárosi kollégiumunkba Debrecen valamennyi középiskolájából várjuk a keresztény értékrendű fiatalokat! Nyugodt légkörre, életre szóló barátságokra lelhetsz!