Általános iskola

Alapítónk ünnepe

A Boldogasszony Iskolanővérek alapítóját, Boldog Terézia anyát ünnepelte pénteken az iskola. A kreatív, újító élménypedagógusra emlékeztünk azzal, hogy az iskola minden osztálya valamilyen debreceni kiállítóhelyen múzeumpedagógiai foglalkozáson vagy tárlatvezetésen vett részt. Ezt követően az általános iskolai és gimnáziumi osztályok találkoztak, és vidám, személyes beszélgetésekben meséltek egymásnak élményeikről. A napot szentmisével zártuk, hálás szívvel, lelkes énekszóval.

Köszönjük, hogy adójuk 1%-ának felajánlásával támogatják oktató-nevelő munkánkat!

Kedves Támogatóink! 2023-ban az 1 %-os felajánlásokból 2 783 943 Ft érkezett alapítványunk számlájára. Ez az összeg és adományozóink nagylelkű befizetései tették lehetővé a rászoruló diákok támogatása mellett iskolánk szélessávú internet hálózatának és IKT eszközeinek fejlesztését. Játszóudvarunk megújítása, fejlesztése is így valósulhat meg - kiegészítve a szülői bál bevételét.

Áprilisi versenyeredmények az általános iskolából

Színvonalas és igényes projektfeladatukkal Szakály Anna és Szalai Nóra 6.c osztályos tanulók a Hebe Kft. által szervezett országos Nyelvmester csoportos projektversenyen 2.helyezést értek el. Gratulálunk munkájukhoz! 
További helyezettek: Sarkadi Eszter, Szigeti Hanna (6.c), 4. helyezés; Dienes Bence, Kovács Zalán, Varjú Gergely (6.c), 10 hely. Felkészítő tanáruk Mászlainé dr. Nagy Judit volt. 
tovább >>

Svetits Bál

Hangulatos, jókedvű, igazi közösségi alkalom lett a 2024. április 27-ei Svetits Bál. Az estét színesebbé tette a diákok és pedagógusok lelkes produkciója, melyet svédasztalos vacsora, táncmulatság és tombola követett.
Hálásan köszönjük a szülői munkaközösségnek a szervezés lebonyolítását, és a jelenlévőknek a megjelenést. Köszönjük nagylelkű támogatásukat, 1 500 000 Ft segíti így játszóudvaraink és IKT eszköztárunk fejlesztését!

Áprilisi túra a hófödte Pádison

A természetjáró szakkör tagjai lelkesen indultak a Bihari-hegységbe, hogy megcsodálják a híres tavaszi krókuszmezőt. Ám legnagyobb meglepetésükre a kárpáti sáfrányokat frissen hullott 20 cm-es hó borította. Körtúrájukon a Pádisról indulva a Ponor- és Glavoj-réten át a Csodavár-barlang érintésével érkeztek vissza a fennsíkra. A táj szépsége, az alacsonyabban fekvő réteken a hó alól kikandikáló virágok, a fenyőerdők, víznyelők, csobogó hegyi patakok látványa mindenért kárpótolta őket az erőt próbáló túra során.