Versenyeredmények

Élen a döntőben

Az Egyházmegyei Szavalóverseny döntőjét február 22-én, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya Plébánián rendezték meg. Peák Villő, 7.A osztályos tanuló egy kötelező és egy szabadon választott vers elszavalásával a 7-8. osztályos korosztály I. helyezettje lett. Szívből gratulálunk neki! Felkészítő tanára Mászlainé dr. Nagy Judit.

Újabb sportsikerek

Amatőr Tollaslabda megyei Diákolimpia egyéni számban több korcsoportban is területi döntőbe jutottak diákjaink. 
Jertyity Gergő (12.B) és Molnár Levente (9.A)  2. helyen, míg Molnár Ádám (12.B) és Fási Dominik (9.A)  5.helyen kvalifikáltak!
Gratulálunk és további sikeres szereplést kívánunk!

Betűvető siker

A Magyar Nyelv Múzeuma "Betűvetők 2025" elnevezésű szépíró versenyére  14 diákunk készítette el pályamunkáját (5-8. évfolyam). A zsűri Sivadó Áron (8.A) írását korosztálya 10 legjobbja közé választotta,  így Áron részt vehet a márciusi  döntőben.
Szívből gratulálunk!

Kreatívan angolul

A Szent József Gimnázium által szervezett ’Unwrap Your Creativity This Christmas!’ című vármegyei kétfordulós angol nyelvi csapatversenyen Baranya Tamás, Fekete Kristóf és Veres Marcell csapata 3., Barta Emese, Horváth Anna Sára, Németi Anna Villő 4., Lazók Jázmin, Mátyás Borbála és Vranyecz Aletta Flóra pedig 6. helyezést ért el. Mindnyájan a 8. A osztály angol 1 csoportjának tanulói. 
Felkészítő tanáruk: Lukács Katalin.
Köszönjük lelkesedésüket, szeretettel gratulálunk mindannyiuknak!

Kiváló eredmény az országos döntőben

Csete- Czinege Luca (10. A) a veszprémi Pannon Egyetem Humántudományi Karán a Germanisztikai
és Fordítástudományi Intézet által rendezett fordítóverseny országos döntőjében a „magyar-angol
fordítás 17 éves korig” kategóriában 3. helyezést ért el.
Szaktanára: Lukács Katalin
Szívből gratulálunk!

Úszóink az élen

Az úszó diákolimpia városi fordulójában iskolánk két diákja is remek eredményeket ért el. Hornyák Katalin Elizabet (7.A) a „B” kategória IV. korcsoportjában 100 méter mellúszásban második, 100 méter hátúszásban első helyen végzett. Kinczel Adrienn (9.B) az „A” kategória IV. korcsoportjában 100 méter gyorsúszásban második, 200 méter vegyesúszásban első helyezett lett. Az eredmények alapján mindketten továbbjutottak a megyei döntőbe.

Gratulálunk a kiváló eredményekhez, és további sikeres felkészülést és versenyzést kívánunk!