Tanár és tanítvány is az élen latin nyelvből
Szabó Magda örök

Immár többéves hagyomány, hogy gimnáziumunk 8. évfolyamos tanulói projektmunka keretében dolgozzák fel az Abigél című ifjúsági regényt. Ennek záróeseményeként ellátogattak a Szabó Magda Emlékházba, ahol egy rövid időre visszarepülhettek az írónő gyermek- és ifjúkorába, és közelebbről megismerhették a XX. századi Debrecen világát, miközben választ kaptak sok-sok izgalmas kérdésre.
Ablakot nyitottunk a városra

Az őszi „Út a jövőbe” pályaválasztási kiállítás után idén a Szakmafesztiválon is ott voltunk a Dósa nádor téren. Pedagógusaink játékos feladatokkal, általános iskolánkat és gimnáziumunkat népszerűsítő kiadványokkal, apró ajándékokkal várták az érdeklődő családokat, fiatalokat, akik információkhoz juthattak iskolánk képzéseiről, hagyományairól, mindennapjairól. Bízunk abban, hogy egyre többen fedezik fel Debrecen gazdag oktatási kínálatában a Svetits értékőrző, értékközvetítő szerepét.
Érzelem és politika Mátyás udvarában

Május 13-án iskolánk 9. és 10. évfolyama számára dr. Györkös Attila, a Debreceni
Egyetem habilitált egyetemi docense tartott rendhagyó történelemórát Hunyadi Mátyás
szerelmeiről. A program szervezője dr. Novák Ádám, az egyetem Történelmi Intézet tudományos
munkatársa és Csikós Dávid, iskolánk történelemtanára. Az érdekes előadáson a diákok
megismerkedhettek Mátyás király családi életével, valamint képet kaphattak a középkori diplomácia
és a dinasztikus házasságok kapcsolatrendszeréről. A rendhagyó óra jól kiegészítette a
„Kifőztünk" valamit

Intézményünk idén is meghívást kapott az Egyházmegyei Főzőversenyre, amelyet a Kerekestelepi Kemping területén rendeztek meg. Kis csapatunk nagy lelkesedéssel sürgött-forgott, majd tálalta és kínálta az elkészült ételt, de mindeközben találkozásokra is kitűnő lehetőséget kínált ez az esemény.
Most nem kerültünk a díjazottak közé, ennek ellenére a zsűritagok és a vendégek is jóízűen kanalazták a bográcsunkban főtt tárkonyos csirkeragulevest.
Jövőre új recepttel érkezünk!
Májusi túra a bihari csodavilágban

Évzáró alkalmukon a természetjáró szakkör tagjai az országhatárt átlépve, a Bihar-hegység karsztvidékén túráztak. Körtúrájukon a turistaparadicsom központjából, a Pádis-fennsíkról indultak, s hol esőben, hol havazásban, hol ragyogó napsütésben a Ponor- s a Glavoj-rét érintésével tértek vissza a Pádisra. Útjukat hegyi patakok, víznyelők, zsombolyok, hatalmas fenyvesek, didergő tavaszi virágok szegélyezték.
Köszönjük Csikós Dávid tanár úr egész éves lelkes szervezőmunkáját, a remek hangulatú túrákat.
Jövőre is szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Irodalom másképp

Sudoku bajnokság az általános iskolában
Újabb sportsikerek az általános iskolából

Farkas Bence 3. c osztályos tanuló a Debreceni Spartan Kempo Open-en Stop - Semi Contact kategóriában II. helyezett lett.
Balogh Natasa 1. a osztályos tanuló az Újfehértón megrendezett Revolution Dance Cup Nemzetközi Minősítő Táncverseny Tavaszi Kupán a Lesz Dance Tánc -és Sport Egyesület versenyzőjeként párosban és formációban is arany minősítést szerzett, illetve feltörekvő tehetség díjban részesült.

Svetits
A Svetits Katolikus Iskolaközpont Boldog Gerhardinger Terézia örökségét továbbvivő, az oktatásügy teljes palettáját átfogó, tehetségfejlesztő iskola. "Számunkra a nevelés azt jelenti, hogy az embereket - mint Isten teremtményeit és képmásait - teljes kibontkozásukhoz segítjük, és képessé tesszük arra, hogy latba vessék adottságaikat a föld emberhez méltóvá alakításában.”

Gimnázium
Meggyőződésünk, hogy a 21. században a gyermekeinkre kiemelt szerep vár az emberi kommunikáció legkülönfélébb színterein és szintjein, s tanítványainkban ezt a párbeszédeket előmozdítani képes karizmát kívánjuk mindenekfelett kibontakoztatni.
Célunk, hogy diákjaink magas szinten tudják segíteni egymás megértésének folyamatait életükben, hivatásukban hazai, sőt a nemzetközi színtéren is. Bízunk benne, hogy nemzetek fölötti Egyházunk tagjaként, e határokon átívelő Rend iskolájának tanulójaként, a kiemelt prioritású nyelvi képzés részeként és a tudatosan egységbe szervezett nemzetközi programsorozatok élvezőjeként és formálójaként tanulóink kiválóan eleget tudnak majd tenni felnőtt életük során a kommunikáció terén különösen nagy felelősséget rovó kihívásnak.
Általános Iskola
Az általános iskolában 3. osztálytól tanítunk idegen nyelvet, angol és német nyelvből lehet választani. A kezdeti 2 óra számát a továbbiakban növeljük háromra. A gimnáziumban az első idegen nyelvek szintén az angol és a német, a második idegen nyelvek választhatók: angol, német, francia, olasz, spanyol, harmadik idegen nyelvként a latin választható tanórai és/vagy szakköri formában.
A gimnázium 7-12. évfolyamán 5 órás, intenzív nyelvi képzést valósítunk meg. A 9. évfolyamon belép a második idegen nyelv heti 4 órával, de az első nyelveket 5 órában tanítjuk tovább. Így a diákok intenzív, magas óraszámban, heti 9 órában tanulnak nyelveket. Még a 11. évfolyamon is 5-4 órában tanítjuk mindkét idegen nyelvet, majd a 12. évfolyamon az első nyelvet 3 órában, a második nyelvet pedig 5 órában tanulják a diákok.


Óvoda
Családias, játékközpontú belvárosi óvodánkban igényes környezet, csodálatos játszóudvarok várják a gyermekeket! Óvodánk keresztény, nemzeti értékrenden alapuló intézmény. A „Kincses Kultúróvoda”, „Örökös Zöld Óvoda” és a „Madárbarát Óvoda” címek bizonyítják, hogy a természet szeretete, védelme elismert vállalásunk. Óvodásaink színes készségfejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt: torna, zeneovi, néptánc, sakk és kreatív tevékenységek támogatják a tehetség kibontakozását. A szenzomotoros torna segít az egyre gyakoribb képességzavar korai megoldásában. Otthonos ebédlőinkben kényelmesen költhetik el ovisaink a helyi konyhán készített, egészséges, finom, változatos ételeket.


Kollégium
Belvárosi kollégiumunkba Debrecen valamennyi középiskolájából várjuk a keresztény értékrendű fiatalokat! Nyugodt légkörre, életre szóló barátságokra lelhetsz!