Gimnázium

Alumni Program

A Magyar Tudományos Akadémia Középiskolai Alumni Program keretén belül a 9.A osztály több tanulója csapatversenyen és egyéni versenyen vett részt a tanév során. A programsorozat végén a MTA tagjai előadásokat tartottak az iskolákban. A Svetitsbe Dr. Papp Ferenc a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának kutatója a 11- 12.-es diákoknak tartott rendhagyó biológia órát az idegrendszer működésével kapcsolatban. A 9. évfolyamosok Dr. Béres Viktória ökológus előadását hallhatták az algák jelentőségéről és károkozásairól. Köszönjük az értékes előadásokat!

Párizsi élmények

Iskolánk francia nyelvet tanuló diákjainak lehetőségük nyílt március végén Párizsba utazni egy többnapos tanulmányi kirándulásra, mely során megismerkedhettek a francia kultúrával, sétálhattak a világ egyik leghíresebb sugárútján, a Champs-Élysées-n, sétahajós kiránduláson csodálhatták meg a francia főváros nevezetességeit a Szajnáról, valamint meglátogathattak többek között olyan nevezetességeket, mint az Eiffel-torony, a Musée d'Orsay, a Louvre, vagy a Notre Dame.

Gimnazistáink örvendetes áprilisi sporteredményei

Torna Diákolimpia „A” kategória Országos Döntőjén III. korcsoport egyéni összetettben Kovács Ármin 7.B osztályos tanuló II. helyet ért el

IX. BÚI Duatlon OB-n - Mix váltócsapat tagjaként Pusztai Dóra 9.A osztályos tanuló abszolút II. helyet ért el

A Tura Ring Sportegyesület által szervezett Tura Ring Autós Kupán Szűcs István Márk 7.B osztályos tanuló Junior kategóriában I.helyezést ért el

A Tollaslabda Diákolimpia Megyei Döntőjén Molnár Levente 7.A osztályos diákunk II. helyezést ért el Ezzel az országos döntőbe jutott!

Gratulálunk!

OKTV döntős eredmény

Dancs Dorka Sára 12.B osztályos tanulónk az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV)  döntőjében francia nyelvből 16.helyezett lett .
Felkészítő tanára Rozsosné Varga Borbála tanárnő.
A szép eredményhez szeretettel gratulálunk!

Siker vívó versenyen

2023.április 15-én és 16-án a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Pécsen, a PTE-PEAC Vívószakosztály együttműködésével, a Katolikus Iskolák Diáksport Szövetsége támogatásával, rendezte meg a Magyar Katolikus Iskolák Vívó Bajnokságát.  Berényi Rebeka Anna 10.a osztályos tanuló , párbajtőr fegyvernemben kiemeltként jutott a döntőbe, melyet 15:7 –es tusaránnyal megnyert, így a versenyen első helyen végzett.