Gimnázium

Őszi túra a Bükkben

Az új tagokkal, érdeklődőkkel bővült természetjáró szakkör tagjai Bükkzsércről indulva ragyogó időben, színpompás fák között felkapaszkodtak a XIV. századi Ódorvár romjaihoz. Egy kis napozás, sziklamászás után leereszkedtek a Hór völgyébe. Az Oszlai-réten elköltött ebédet követően pedig új erőre kapva a Suba-lyuk barlangban kutattak az ősember nyomai után.

Szabó Magda születésnapjára emlékeztünk

"A szél is megfordul. Kicsit mindig lehetsz szomorú. Ha nem magad, más miatt. De bízzál az életben. Nem ok nélkül kaptad." (Szabó Magda)
Szabó Magda születésének 105. évfordulóján gimnáziumunk 7. évfolyama emlékműsorral egybekötött koszorúzással emlékezett.

Szabó Magda irodalmi-történelmi emlékversenyen vetélkedtek gimnazistáink

A Matula-napok keretében Szabó Magda emlékére évente irodalmi-történelmi versenyt rendez a Dóczy Gimnázium a debreceni középiskolások részére. Idén a 10. A osztályból két csapat képviselte iskolánkat. Szabó Magda Sziluett című drámájából és- vele összefüggésben- Vörösmarty Mihály életéből kellett felkészülniük.
A színvonalas vetélkedőn 4. helyezést ért el a Baranya Luca, Berényi Rebeka és Péva Lujza alkotta csoport, teljesítményüket tárgyi ajándékkal ismerték el.
A másik csapat –Ezüstszegi Nikolett, Kónya Dorina és Kovács Panna-7. lett.

Nyílt nap a gimnáziumban

Szeretettel várjuk a Gimnázium 7. osztályába jelentkező és a felsőbb évfolyamokba becsatlakozni
vágyó diákokat, hogy egy játékos akadályverseny során megismerkedjenek leendő tanáraikkal, az
iskola épületével, október 8-án (szombaton) 9 órára.