Gimnázium

Tanévkezdő túra a Zemplénben

A természetjáró szakkör lelkes tagjai az új tanévben első túrájukon a kora őszi Zemplén nyugati csúcsainak szépségeit csodálták meg. Körtúrájukon Hejcéről indulva felkapaszkodtak a Sólyom-kőre majd a Borsó-hegyre, ahol megemlékeztek a 16 éve tragikus balesetet szenvedett szlovák katonákról is. A tiszta, friss levegőn, gyönyörű környezetben, vidám társaságban végzett mozgás öröme mindenkit kárpótol a korai felkelésért.
Szeretettel várunk következő túránkra (okt. 15.) a Bükkbe minden kedves érdeklődőt.

Gimnazistáink sporttábora

A hagyományokhoz híven idén is 40 fővel szervezett sporttábort gimnazistáinknak iskolánk. A helyszín Tiszafüred volt. Változatos programokkal hol vízen, hol szárazon versengtek és pihentek  a résztvevők. Kerékpár, röplabda, kajak, kenu, sup, mágneshorgászat, kvíz, városi kincskereső túra gazdagította a programjainkat. A sporttábor szervezője és vezetője Nagyné Farkas Gyöngyvér tanárnő volt.

Énekelni szerető gimnazistáink Erdélyben jártak

Határtalanul! program "Tanulmányi kirándulás középiskolásoknak"  (HAT-20-03) pályázatának jóvoltából gimnáziumunk énekkarosai 2022. június 21. és 25. között Erdélybe utazhattak. A program megvalósulását a Bethlen Gábor Alap által biztosított vissza nem térítendő támogatás tette lehetővé.

Lengyelországba kirándulhattak a 9. B -sek

Gimnáziumunk 9.B osztálya június 10. és június 12. között lengyelországi kiránduláson vehetett részt a Waclaw Felczak Alapítvány jóvoltából. Utazásuk állomásai Tarnó, Krakkó, Auschwitz-Birkenau és Wadowice voltak. A magyar-lengyel kulturális kapcsolatokat erősítve találkoztak a krakkói domonkos szerzetesközösség néhány tagjával, valamint a Jagelló Egyetem magyar tanszékének tanszékvezető professzorával, aki előadásában számos érdekességet is megosztott diákjainkkal a lengyel kultúra, vallás és irodalom tárgyköréből.

Te Deum a gimnáziumban

A 2021/2022-es tanévet bezárom... A várva várt mondat és a bizonyítványok átvétele előtt  Hálaadó szentmisében  emlékeztünk vissza az eltelt tanévre, köszöntük meg mindazt, amivel az iskolában és az iskolán kívül találkozhattunk  épülésünkre, lelkünk és szellemünk gazdagítására. A dicséret szavai után a kitűnő és jeles tanulók, valamint a közösség életét segítő diákok jutalomkönyveket vehettek át.
Minden diákunknak, pedagógusunknak pihentető, testet-lelket felfrissítő nyári szünetet kívánunk!

DÖK-nap a gimnáziumunkban

Évek óta hagyomány már, hogy a tanév utolsó napjai közül egy a Diákönkormányzat szervezésében valósul meg. Idén sem volt ez másképp. Június 14-én zenés gyülekező után színes programkavalkád kezdődött. A lelkes szervezőknek köszönhetően a diákok többféle  programelemből állíthatták össze a napjukat. Ezek között „Szólj be a tanárnak”, Filmklub, Irányított relaxáció, Kártyabarlang, Beugró-sarok, Röplabda, Vízibomba, School-hunting és Quiz-özön is szerepelt. A programok közti szünetben frissítő limonádé, fagyi és csokiszökőkút is várta az év végére megfáradt diákokat. Köszönjük!