2022/2023

Nyílt nap a gimnáziumban

Az iskolánk iránt érdeklődő diákok egy izgalmas akadályverseny során megismerkedhettek leendő tanáraikkal, tanulótársaikkal. A pincétől a padlásig az épület zegzugait bejárva játékosan mérhették össze tudásukat, kreativitásukat és ügyességüket.

Szabó Magda születésnapjára emlékeztünk

"A szél is megfordul. Kicsit mindig lehetsz szomorú. Ha nem magad, más miatt. De bízzál az életben. Nem ok nélkül kaptad." (Szabó Magda)
Szabó Magda születésének 105. évfordulóján gimnáziumunk 7. évfolyama emlékműsorral egybekötött koszorúzással emlékezett.

Szabó Magda irodalmi-történelmi emlékversenyen vetélkedtek gimnazistáink

A Matula-napok keretében Szabó Magda emlékére évente irodalmi-történelmi versenyt rendez a Dóczy Gimnázium a debreceni középiskolások részére. Idén a 10. A osztályból két csapat képviselte iskolánkat. Szabó Magda Sziluett című drámájából és- vele összefüggésben- Vörösmarty Mihály életéből kellett felkészülniük.
A színvonalas vetélkedőn 4. helyezést ért el a Baranya Luca, Berényi Rebeka és Péva Lujza alkotta csoport, teljesítményüket tárgyi ajándékkal ismerték el.
A másik csapat –Ezüstszegi Nikolett, Kónya Dorina és Kovács Panna-7. lett.