2024/2025

Babszem Jankó Országos Baptista Népmesemondó Versenyeredmény

Iskolánk az idei tanévben is részt vett a Babszem Jankó Országos Baptista Népmesemondó Versenyen 20225.03.22-én Tégláson.
A színvonalas versenyen tanulóink szépen teljesítettek, ügyesen szerepeltek.
A harmadik évfolyamos diákok közül Gyöngyösi Dorián 3. a osztályos tanuló II. helyezést ért el, valamint a zsűri tagja, Várhidi Attila rendező felkínált egy lehetőséget is számára, hogy az Alföld Gyermekszínpad Társulatához csatlakozhat, ha van kedve hozzá.
Köszönjük a résztvevő gyerekek és szüleik segítségét a felkészítésük során!

Köszönet az édesapáknak, nagyapáknak

Március 21-én megtelt a Szent Kereszt-kápolna: az ovisok az édesapákat, nagypapákat és keresztapákat várták szeretettel és izgalommal Szent József ünnepén. Ő az édesapák védőszentje. Versekkel, énekekkel köszöntötték szeretteiket a gyerekek, akiket Kálmán József atya áldásban részesített. A csoportszobában még meglepetés is várt a vendégekre: nagy szeretettel készített ajándékokat kaptak a kicsinyektől.

Isten áldja életüket, jutalmazza őket áldozatos munkájukért.

Majorette eredmény

Magyari Anna és Erdő Dominika 1. b osztályos tanulók a a XIII. Újfehértói Országos Mazsorett
Fesztiválon A Debreceni Majorette Együttes „Mandula” csoportjával kiemelt arany oklevélben
részesült.

Siker a Kárpát-medencei történelmi vetélkedő döntőjében

Iskolánk két csapata jutott be a budapesti Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum kétfordulós történelemversenyének döntőjébe, melynek témája gróf Széchenyi István élete és munkássága volt. 
A 7. A osztályból Juhász Kende, Dalmi Dávid és Tóth Balázs vettek részt a döntőben. Felkészítő tanáruk Ragány Rita.
A 7. B osztályból Dienes Boglárka, Kocsis Virág és Szakály Anna III. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Csikós Dávid. 
Szívből gratulálunk a szép eredményükhöz!